Kulcsár György

Bemutatkozás

Kulcsár György vagyok.
Apa, Ultrarövid terápiás konzulens, az UT módszer oktatója, Neuropedagógus®, a KMT Akadémia szakmai vezetője.

Az Ultrarövid terápia® életem nagy ajándéka.

Megtaláltam benne mindent, amit eddig is fontosnak gondoltam a lelki segítségnyújtásról: személyes, őszinte, szeretetteli és együttérző.

Olyan biztonságos módszertani keretet adott a kezembe, amellyel már nem csak teret tudok nyitni az egyéni fejlődésnek, hanem képessé váltam hatékonyan elősegíteni, tapintatosan biztatni, szükség esetén biztonságos határok között tartani is!

Feketeöves útkereső, és ma már mondhatom, hogy úttaláló vagyok.

Életem elmúlt évtizedei megtanítottak arra, hogy ha úgy érzem valami nem stimmel a világgal és benne a saját helyemmel, ha nem érzem jól magam a bőrömben akkor a megoldás lehetőségét elsősorban nem odakint a világ megváltoztatásában kell keresnem!

Elszánt kutatással, sokszor összeszorított foggal, szorongásokkal és szenvedésekkel kikövezett úton, rengeteg zsákutcát megjárva jutottam arra a tapasztalatra, hogy a kiutat a lelkem mélyén legbelül, a saját magam mélyebb megértésében, elfogadásában, megszeretésében kell keresnem!

Megspórolom neked azokat az évtizedeket, amelyek engem ehhez a felismeréshez vezettek! Rögtön arra terellek majd, amerre az igazán fontos dolgok kezdődnek önmagaddal kapcsolatban, azon a módon, amit a leghatékonyabbnak tapasztaltam!

Hogyan dolgozom?

Fontosnak tartom, hogy olyan segítséghez juss, amelyre tényleg a leginkább szükséged van!

Ezért első lépésben egy fél órás telefonos konzultációra lesz szükségünk, amely alapján közös döntést tudunk hozni arról, hogy valóban az én segítségem az, mire most a leginkább szükséged van!

Ha kölcsönösen egyetértünk ebben, akkor ezt követően fogunk megállapodni a konzultáció időpontjában, és az ezzel kapcsolatos minden konkrét tudnivalóban!

Szakterületeim:

Útkeresőknek segítek, akik úgy érzik valami baj van a világgal és a világban elfoglalt saját helyükkel.

Megoldások sorát próbálták már végig, de végül mindig csalódniuk kellett. A várt megnyugvást, se a mások bölcsessége, se a megfeszített mozgás, se a felhalmozott vagyon, drága autó, nagy lakás vagy értékes ékszerek nem hozták el.

A hozzám forduló útkereső elszánta magát arra, hogy befelé induljon, egy igazi belső zarándoklatban a saját lelke mélyére nézve találja meg a megnyugvást, a szerethetőség, a „helyemen vagyok” érzését, minél függetlenebbül a külső körülményektől.

Mikor érdemes hozzám fordulnod?

  1. Ha úgy érzed zsákutcába jutottál, miközben a boldogságot kerested életed során.
  2. Ha nem akarsz több mellébeszélést, szeretnél végre azzal foglalkozni, ami igazán lényeges!
  3. Ha kiábrándultál a megmondó emberekből, mert amit mondtak ugyan megértést adott a helyzeteddel kapcsolatban, de felszabadulást nem.

+1 Készen állsz ezúttal befelé indulni, felelősséget vállalni magadért!

Technikai információk

Az egyéni konzultációra minden esetben egy előzetes ingyenes, nagyjából 30 perces telefonos tájékozódó beszélgetést követően kerül sor! 

Személyes konzultáció:
Helyszín: Budapest, VI. XIII. vagy XIV. kerület megbeszélés szerint
Időtartam: 90-120 perc
A konzultáció díja: 85 000Ft
Átlagos várakozási idő: 1-2 hét

 

Online konzultáció:
Helyszín:
általában a Teams-en keresztül, de tudok rugalmas lenni!
Időtartam: 90-120 perc
A konzultáció díja: 85 000Ft
Átlagos várakozási idő: 1-2 hét

 

 

Elérhetőség

 

Telefon: +36 70 213 73 87
E-mail: kulcsar.gyorgy75@gmail.com
Helyszín:  Budapest, VI. XIII. vagy XIV. kerület megbeszélés szerint

Vélemények, visszajelzések

“Ha egyetlen szóval kéne kifejeznem, amit érzek, azt mondanám katartikus élmény volt. Lehetőséget nyújtottál arra, hogy megértsem hogyan működöm, és magam találjam meg a tovább vezető utat…

… Ajánlom mindenkinek Gyurit, aki érzékeny az egyéni nehézségekre, aki segít tovább menni, és nem utolsó sorban, aki mindig megköszöni az együtt töltött időt és a közös élményt. Én is köszönök neked mindent🙂 ”

Móni

„Sejtettem, hogy vannak a lelkem mélyén olyan bugyrok, melyek mélyére nem szeretek nézni, vagy lehet, nem tudok. Ehhez kellett Gyuri támogató jelenléte, aki végigvezetett ezen az úton… … Számos felismerés, felszakadás, és nagy, mély lélegzetek után le tudtuk zárni a folyamatot, melynek hatása még biztos itt fog körülöttem működni. Hálás vagyok érte!

 

Ági

„A napok múlásával sokkal felszabadultabb vagyok. Mondhatni megnyugodtam, törekszem a rendes étkezésre és a pozitivitásra.

Köszönöm, hogy ily formán ,,meghallgatott.”

Boglárka

Minden jog fenntartva.

Copyright © Dr. Buda László

Minden jog fenntartva. Copyright © Dr. Buda László

X

Elfelejtetted a jelszavadat?

Csatlakozz hozzánk!