Várhegyiné Pfeiffer Judit
Bemutatkozás

Talán sokak számára idealista elképzelés, hogy hiszek egy olyan világban, ahol számítunk önmagunknak, ahol fontos az öröm, és szabad törődnünk belső világunkkal. Számítanak a vágyaink, és ismerjük magunkat olyannyira, hogy a félelem helyett figyelmesség költözik elménkbe, ha testünk, lelkünk, életünk elakadást jelez.
Én így élek minden nap. Közel 30 éve a társammal, férjemmel. Két gyermekkel, akik ebben a szemléletben nevelkedtek és ma már saját társaikkal boldog felnőttek.
Sok segítői címet megszereztem az elmúlt 15 évben, de ma már a legfontosabb számomra az, hogy a fenti elvek mentén élhetem a mindennapjaim. Néha nem egyszerű a tengely közelében maradni, jöhetnek olyan kihívások, amelyek komoly fejtörést okoznak, de már nem esik nehezemre mindezt felvállalni és szeretett segítőimhez fordulni.
Mély tapasztalot gyűjtöttem testi-lelki betegségekből, problémákból, pedig nem emlékszem, hogy erre törekedtem volna. Egy biztos, ezek nélkül talán nem tisztelném ma ilyen mértékben a gyengédségre törekvő életem.
SzomatoDráma szakemberként legtöbbször betegségek megértésének céljából keresnek meg a hozzám fordulók.
Kineziológiával és önismereti tréneri tapasztalatommal pedig egyéni konzultációs lehetőségek állnak még rendelkezésre, valamint külföldi és belföldi önismereti táborok keretein belül fogom össze legkedvesebb módszereimet, hogy megmerítkezzenek benne a hozzám csatlakozó emberek.
Amire biztosan számíthatsz
A Veled töltött idő alatt tiéd a teljes figyelmem. Minden tapasztalatom arra fordítom, hogy a legtöbbet adjam Neked önmagad felfedezéséhez.
Olyan emberekkel tudok hatékonyan dolgozni…
akik felismerik, hogy az életükben felfedezett kihívásért felelősséget vállalva önmaguk tehetik a legtöbbet.
Technikai információk
Személyes és online konzultáció
Személyes konzultáció helyszín: Mohács
Online konzultáció: Google Meet, Teams
Időtartam: 100 perc
A konzultáció díja: 30.000 Ft
Elérhetőség
Telefon: +36 30 385 81 20
E-mail: info@varhegyinejudit.hu
Weboldal: https://discoveryourworld.hu/hu
https://varhegyinejudit.hu/tanulmanyaim/
Vélemények, visszajelzések
„Elindulsz életed útján és csinálod, ahogy tanultad, ahogy tanították. Csalódsz számtalan emberben, a családodban, az iskolában, a munkahelyen, a párodban. Tapasztalsz – felállsz, tapasztalsz – felállsz, aztán jön egy nap, amikor belátod, hogy már egyedül nem megy, kell neked is a segítség, hogy valaki fogja meg a kezedet és vezessen vissza újra oda, amiről azt hitted már rég elvesztetted. Nekem ezt jelentette a Judittal való munka, vissza újra Önmagamhoz. Hálás vagyok és leszek mindig Neked, hogy fogtad a kezem és mutattad az utat.
Kedves útkeresők, Judit által a valódi odafigyelést, őszinteséget, szeretet ismerhetitek meg. Támogat, utat mutat, értéket képvisel, fejlődésre, haladásra sarkal. Hisz Benned, sokszor akkor is, amikor már Te magad feladnád. Megmutatja az önfelvállalás értékességét. Megélheted, milyen is az, amikor kapcsolódni tudsz saját benső világoddal, és ez által egészen más színben tűnik fel a külvilágod is. Rengeteg mindent tudnék még írni: számtalan közösen megélt pillanat villan most be, sírósak és nevetősek egyaránt.
Arra biztatlak, ismerd meg Őt, ha valódi felismerésekre, értékre vágysz. Építsd be életedbe, amit általa megtapasztaltál és mindenképpen oszd meg, add tovább! Szeretettel ajánlom.”
Angelika
„Szeretném megköszönni Juci munkáját! Szakmai tudása és empátiája teljesen magával ragadott. Kérdezés-technikája felülmúlhatatlan, nagyon sokat segített, hogy másképp lássam magam. Olyan erőforrásaimra láthattam rá általa, melyek rejtve voltak előttem. Mindezt teljes természetességgel, fokozatosan felépítve. Ami számomra fontos, hogy kézzelfogható gyakorlatias kapaszkodókat hozunk létre, melyek segítenek a fejlődésben.”
Diána
„Már több mint 10 éve jártam különböző szakemberekhez, mire végre rátaláltam Juditra.
Semmihez sem hasonlítható az, amit Nála/Vele tapasztaltam meg az elmúlt években. 100%-os figyelmét kapod és mindenre kiterjedő, aprólékos memóriája olyan, mintha egy többezer darabos puzzle-t tenne ki a lehető legkönnyedebben. Sokszor már csak a megnyugtató jelenlétével is azt üzeni, hogy minden rendben a világban, a Te világodban.
Ítélkezés nélkül támogat, akkor is, amikor a legféltettebb titkaidat bízod rá, amit még a legjobb barátnődnek is félsz elmondani. Hisz Benned, amikor Te nem hiszel magadban. A legjobb önmagad elérésére motivál, ami gyakran olyan távlatokba mutat, amit jelenleg még
elképzelni sem tudsz.
Tiszta szívből kívánom Neked is, hogy megtapasztalhasd azt a végtelen
szakértelmet, profizmust, támogatást és kedvességet, amit Judit
szakemberként hozhat az életedbe.”
Tímea

Minden jog fenntartva.
Copyright © Dr. Buda László

Minden jog fenntartva. Copyright © Dr. Buda László