Bővebben az UT-ról

Bővebben

az UT-ról

Amikor az ember elakadva érzi magát az életében, és valami azt súgja neki, hogy ezzel most nem fog egyedül boldogulni, ebből a gödörből nem húzhatja ki magát a saját hajánál fogva, akkor elismeri, hogy kicsit olyanná vált, mint egy gyermek. És – mint minden gyermeknek – arra van szüksége, hogy találjon egy helyet, ahol biztonságban van, és ahonnan új lendületet tud venni. Ahol egyrészt látják, ismerik és értik, másrészt elfogadják és szeretik úgy, ahogy van. Ahol szabadon az lehet, aki, és ahol szabad változnia. Ahol nem „jó útra terelni” akarják, hanem új választási lehetőségeket kínálnak neki. Ahol frissebb, tágabb perspektívát kaphat, ugyanakkor megtarthatja a régi látásmódját is.

Ha én választanék magamnak terapeutát, olyan embert keresnék, akinek a jelenléte egyszerre megnyugtat, és arra inspirál, hogy minél mélyebben érzékeljem, és minél alaposabban megfogalmazzam, mi zajlik most bennem. Aki nem ítél meg, és nem diagnosztizál, hanem figyel. Aki nem csupán hallgat, bólogat, hümmög és próbál megérteni, hanem hajlandó nyitott szívvel átérezni és befogadni a szenvedésemet, akinek látom a szemében, hogy megérinti a történetem. Aki észreveszi azt is, amit én elfedek saját szemem elől, és ezt úgy tudja tükrözni, hogy közben nincs az az érzésem, hogy a kakámba nyomja a fejemet. Aki nemcsak utánam kullog, és próbálja értelmezgetni, amiket mondok, hanem képes utat is mutatni, mert ismeri az utat, járt már arra, „lámpája” messze előre világít.
Akinek vannak ötletei, mégsem érzem, hogy helyre akar tenni, hogy meg akarja mondani a „tutit”. Aki abban segít, hogy megtaláljam saját magamban az ugródeszkát, és akivel azt mindjárt ki is lehet próbálni. Akinek a jelenléte megvigasztal, reményt ad, és arra inspirál, hogy teljesebben elfogadjam, mélyebben szeressem és bölcsebben gyógyítsam magam... És mivel nekem ez a terapeuta-ideálom, ezt igyekszem képviselni, és ezt próbálom átadni a tanítványaimnak is.

Ha én választanék magamnak terapeutát, olyan embert keresnék, akinek a jelenléte egyszerre megnyugtat, és arra inspirál, hogy minél mélyebben érzékeljem, és minél alaposabban megfogalmazzam, mi zajlik most bennem. Aki nem ítél meg, és nem diagnosztizál, hanem figyel. Aki nem csupán hallgat, bólogat, hümmög és próbál megérteni, hanem hajlandó nyitott szívvel átérezni és befogadni a szenvedésemet, akinek látom a szemében, hogy megérinti a történetem. Aki észreveszi azt is, amit én elfedek saját szemem elől, és ezt úgy tudja tükrözni, hogy közben nincs az az érzésem, hogy a kakámba nyomja a fejemet. Aki nemcsak utánam kullog, és próbálja értelmezgetni, amiket mondok, hanem képes utat is mutatni, mert ismeri az utat, járt már arra, „lámpája” messze előre világít.
Akinek vannak ötletei, mégsem érzem, hogy helyre akar tenni, hogy meg akarja mondani a „tutit”. Aki abban segít, hogy megtaláljam saját magamban az ugródeszkát, és akivel azt mindjárt ki is lehet próbálni. Akinek a jelenléte megvigasztal, reményt ad, és arra inspirál, hogy teljesebben elfogadjam, mélyebben szeressem és bölcsebben gyógyítsam magam... És mivel nekem ez a terapeuta-ideálom, ezt igyekszem képviselni, és ezt próbálom átadni a tanítványaimnak is.

A humanisztikus pszichológia úgy modellezte a lelki elakadást, mint amikor a folyón úsztatott gerendák közül az egyik keresztbe áll, és a többi feltorlódik mögötte. Ma már nem így szállítják a fát, de régebben ez hétköznapi helyzetnek számított. Ha elakadás történt, olyan szakembert kellett hívni, aki gyorsan és pontosan megtalálta azt a gerendát, amelyiket kimozdítva a többi lemegy magától, a folyó természetes sodrásának köszönhetően. Erre a képre szoktam gondolni, amikor valaki megosztja velem, mennyi problémája van.

Mert nem ritka, hogy mire valaki rászánja magát, hogy felkeressen egy terapeutát, már elég sok minden torlódik fel a saját folyóján. A teste megbetegszik, a hangulata elromlik, a kapcsolatai konfliktusoktól feszülnek, a szexuális élete elszürkült, a munkájával elégedetlen és így tovább. Ha ilyenkor egy olyan „szakemberhez” kerül, aki csak a felhalmozódott gerendákat látja, de nem érti az elakadás dinamikáját, és nem kalkulálja bele a folyó sodrását, esetleg abban kap megerősítést, hogy tényleg nagy baj van vele, és hogy jó sok időbe fog telni, mire azt a rengeteg fát valahogy eltávolítják az útból.

Azt a konzultációs módszertant, amit az utóbbi évek során kifejlesztettem, így hívom: „Ultrarövid Terápia”. Azért kapta ezt a nevet, mert az egyik leglényegesebb eleme az, gyors legyen, lehetőség szerint egy alkalomból álljon. Azt, hogy van-e szükség másodikra, esetleg harmadikra, nálunk mindig a kliens dönti el, a konzulens legfeljebb véleményt mond. Az egész folyamat nagymértékben alapoz a saját felelősségvállalásra, és arra a tapasztalatra, hogy az ember természeténél fogva remek testi-lelki öngyógyító rendszerrel van felruházva. Ez a rendszer maga a folyó, amelyet minél inkább segítünk érvényre jutni.

A pszichoterápiáról élő klasszikus kép valahogy úgy néz ki a legtöbb általam ismert ember fejében, hogy a páciens felkeres egy pszichológust, ahhoz elkezd rendszeresen járni, mindent elmesél magáról, amit tud, a terapeuta pedig kérdez, kiderít, jegyzetel, elemez, értelmez, szembesít, bátorít, esetleg tanácsol is ezt-azt. Eközben kialakul köztük egy furcsa, életszerűtlenül intim kapcsolat, egyfajta kötődés, amelyet aztán idővel fel kell számolni, ami további problémák forrása lesz a terápiás folyamatban. De ha ezt is sikeresen megoldják, el lehet engedni egymás kezét.

Ez a modell már bizonyított, jól bevált, és sok embernek valószínűleg szüksége is van időre, rendszerességre és stabil kötődésre, hogy meg tudjon nyílni. Azonban – a személyes benyomásom és szakmai tapasztalataim szerint – a XXI. század terápiás ideálja a rövid, intenzív, ugyanakkor tartós hatású módszerek felé mutat, amelyek nem egy „álkötődés” felépítésére és lebontására épülnek, hanem az embernek arra a pszichés képességére, hogy – egy megfelelően ráhangolódott partner segítségével – rövid idő alatt önmaga mély rétegeibe merüljön.

Részlet Dr. Buda László “Mit üzen a tested?” című könyvéből

Az alábbiakban szeretnék némi bepillantást engedni az általam képviselt és tanított egyéni konzultációs módszertanba. Íme, néhány fontos alapelv:

 

  • a konzulens nyitott szívvel, természetes együttérzéssel van jelen, nem diagnosztizál, nem telepszik rá a folyamatra a kérdéseivel, nem jegyzetel, hanem figyel, befogad, és megengedi azt a „luxust”, hogy megszeresse a kliensét
  • a kliens biztonságban érzi magát, és ahogy szép lassan elengedi a megfelelni akarást, és önmagára hangolódik, az aktuális szenvedése ajtaján át bepillanthat élete egész történetébe, és abban rátalálhat egy-egy olyan jelentős érzelmi motívumra (elakadásra), amely a mai napig érezteti hatását az életében
  • a kliens fokozatosan egy átfogó képet, egy értelmes modellt kap arról, hogy mi köze is van a panaszához, betegségéhez, mit szeretne üzenni a teste és a lelke
  • a folyamat egy ponton túllép azon, hogy beszélnek valamiről, és eljutnak egy komolyan vett játékig, egy közvetlen, aktív kommunikációig, amely – a képzelet segítségével – a páciens és a teste, lelke, kapcsolatrendszere egy- egy fontos szereplője között zajlik
  • a konzulens teljesen bevonódik a folyamatba, de egyidejűleg kézben is tartja azt, és lehetővé teszi, hogy a kliens – a számára legtermészetesebb módon, intenzív érzelmeket átélve – önmaga gyógyítsa be régi lelki sebeit
  • az egész találkozást áthatja a kölcsönösség, az egyenrangúság és az emberi méltóság tisztelete.

Nem terapeutaként vagyunk jelen, nem pszichoterápiát más vagy egészségügyi beavatkozást kínálunk, nem gyógyulást ígérünk, hanem egy emberi találkozást, nyitott szívet, intenzív figyelmet és fókuszált önismereti munkát – ezzel is sokat segíthetünk másoknak. De nem mindegy, hogy ezt milyen felkészültséggel, eszköztárral és gyakorlottsággal tesszük.

Az Ultrarövid Terápia tehát nem pszichoterápia, hanem egy jól kiforrott egyéni konzultációs módszertan, mely elsősorban a hatékonyságot tartja szem előtt. A lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legintenzívebb módon, a lehető legtöbb eredmény.

Minden jog fenntartva.

Copyright © Dr. Buda László

Minden jog fenntartva. Copyright © Dr. Buda László